Koronavírusos a DK nyári egyetemének egyik résztvevője
A rendezvény egy hete ért véget.
Sőt, nem vállal közjogi szerepet, legalábbis ezt állítja a Blikk egy “titkos szóbeli paktum” alapján.
A Momentum elnöke szerint az ellenzéki együttműködés fontos feltétele, hogy nem manipulálnak hangfelvételeket. Közben a DK országos elérésű Facebook-hirdetésben kezdte bizonygatni igazát az ügyben.
Az ÁSZ szerint a párt 2019-re vonatkozóan dokumentumokkal igazolta a törvényes gazdálkodás kereteinek a kialakítását.
A 3 napos képzésre 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak.
A DK-s polgármester az önkormányzati ülésen történészkedett.
A Fidesz-közeli lapok azt híresztelték, hogy zaklat egy nőt, de ez nem volt igaz.
Oláh Lajos egy manipulált Time címlapot tett közzé.
A Mi Hazánk tüntetésére reagált az ellenzéki párt.
Míg Gyurcsány Ferenc a DK egy évvel ezelőtti Európai Parlamenti választáson elért sikerére emlékezik, addig a kormánypárti média az őszödi beszéd 14 éves évfordulójáról számolt be szinte az összes csatornáján keresztül.
Még évekkel ezelőtt, a túlzsúfoltság megakadályozása érdekében vezették be ezt a gyakorlatot.
Az Állami Számvevőszék szerint a Demokratikus Koalíció nem igazolta, hogy betartotta a költségvetési támogatásokhoz kapcsolódó törvényi előírásokat.
A Demokratikus Koalíció leendő frakcióirodája a Kossuth tér helyett egy belső udvarra néz.
A párt két helyi politikusa korábban felfüggesztette tagságát, miután a DK országos vezetése azt kérte, rendezzék a vitáikat. Azóta egyikük kilépett, a másikat kizárják.
Tüntetést tartott a DK ifjúsági tagozata, a Demokratikus Lendület. Vízibiciklin állva mondták el, hogy ők úgy nőttek fel, hogy minden magyar család egy hétre el tudott menni nyaralni a Balaton-partra, de ez a múlté a Fidesz oligarchái miatt.
A 2018-as tűzvészben megsemmisült papírok miatt már megbüntette az ÁSZ a Demokratikus Koalíciót, most a tűz utáni év papírjait kérték be.
A DK szerint a parlamenti ünnepségen nem egyesíteni, hanem megosztani akarják a nemzetet.